Egy szégyenlős szerb srác a szomszédból, aki hétről hétre újraírja a kosárlabdázás fizikai törvényszerűségeit

„Ez szép, szerintem nem csináltam még ilyesmit korábban, szóval… Hát, tudjátok, nem is tudom, mit mondjak. Ez jó dolog!” – vonta meg a vállát Nikola Jokics a vasárnapi NBA-alapszakaszzáró mérkőzése után, azt követően, hogy olyasmit ért el, amit előtte a liga majd’ 80 éves éves fennállása alatt csupán ketten: tripla-duplát átlagolt a teljes szezonra levetítve (vagyis a három legfontosabb kosárlabdastatisztikában, a pontokat, az asszisztokat és a lepattanókat tekintve egyaránt kétszámjegyű mutatót hozott össze). 

Csakhogy a 210 centi magas Jokics tettének értékét tovább növeli, hogy ő viszont a sportág történetében az első centerként tudta elérni ezt az elképesztő bravúrt, tehát ha úgy tetszik, posztjából adódóan sok tekintetben eleve nehezebb dolga volt, különösen az asszisztok terén. Az egyszerre elképesztően domináns, mégis komplex és önzetlen csapatjátékosra a tengerentúlon egymásra licitálva aggatják rá a hitetlenkedő jelzőket. A riválisok és az NBA-legendák egyaránt az egekbe magasztalják, kiemelve, gyakorlatilag lehetetlen ellene védekezni, egyesek szerint pedig egyenesen emberfeletti, amit művel – és ezt a felvetést az egy hónappal ezelőtti, Phoenix Suns elleni teljesítménye is is alátámasztja némileg. 

Ilyet őelőtte egyetlen legenda sem tudott összehozni, hívják azt éppen Michael Jordannek, LeBron Jamesnek, Kareem-Abdul Jabbarnak, vagy bárhogyan – megjegyezve, mind más-más típusú játékos, szóval az összehasonlítgatásnak igazából nem sok értelme és alapja van, de érzékeltetésnek talán megteszi. Erre egyébként annyit tudott mondani utána a leesett állú riportereknek: 

Ahogy a fentiekből kitűnik, hiába korszakos zseni a parketten, a pályán kívül egyáltalán nem az a sztáralkat-típus. A sokszor szenzációhajhászatban utazó amerikai médiamunkásoknak gyakran meg is gyűlik vele a baja, hogy érdemi gondolatokat tudjanak belőle kicsikarni, de volt olyan is, hogy egyenesen az édesapjának kellett kimentenie, amiért az olimpián nem nagyon akaródzott szóba állnia az újságírókkal. 

Talán mindennél beszédesebb, hogy bár gond nélkül megtehetné, rongyrázás és drága luxusnyaralások helyett jobb szereti inkább odahaza, a családi gazdaság csendességében levezetni az egész évben felgyülemlett feszültséget szeretett állatai között. Méghozzá a magyar határtól csupán 25 kilométerre fekvő Zomboron: itt, a Délvidéken született és nőtt fel ugyanis a világ jelenlegi talán legjobb kosárlabdázója, s a mai napig itt segít be agrármérnök édesapjának, például a lótenyésztésben. Ebből is fakadtak egyébként mókás sztorik. 2022-ben, a második NBA-MVP- (vagyis a legértékesebb játékos)-címe után, ha Mohamed nem megy a hegyhez, majd a hegy megy őhozzá alapon a Denver edzői stábja és egy ESPN-forgatócsoport itt, a zombori Jokics-gazdaságban lepte meg az ötvenezres kisváros leghíresebb szülöttét. És ez tényleg őszintén meghatóra sikeredett, a szerb óriás még meg is könnyezte – hogy aztán az amerikai médiatörténelem bizonyosan egyik legszürreálisabb, egyben legszívmelengetőbb rögtönzött sportinterjúját adja saját istállójában, lovai és kutyái társaságában. 

Az egyik példaképének egyáltalán nem mellesleg a ferencvárosi vízilabdázót, Dusan Mandicsot tartó Nikola Jokics mára visszavonhatatlanul a sportág egyik legnagyobbjává nőtte ki magát, szó szerint és átvitt értelemben is, ráadásul neki a bajnoki cím is összejött (két éve – természetesen őt választották a nagydöntő legértékesebb játékosának), a kicsivel arrébbról érkező szlovén kollégájával, Luka Donciccsal ellentétben, egyelőre; csak hogy milyen játékosokat termel ki magából a délszláv kosárlabdaiskola. Hogy idén mi lesz, csak találgatni lehet, a Nuggets mindenesetre főcsoport-harmadikként jutott be a rájátszásba, Jokics pedig már bizonyította, nemcsak az alapszakaszban, de a rájátszásban is képes extraklasszis teljesítményre. 

(Nyitókép: Fadel Senna/AFP)